STAHL.HU

 

 

NŐK LAPJA CAFE GASZTRO

 

 

HVG GASZTRONÓMIA

 

AKTUÁLIS

          2012. JAN. 28.

 

 

  pálinka és

  vodka

  különlegessé-

  gek a Budai

  Várban

  október 6-9.

  között

HIRDETÉS

A gastronomica.blog.hu legutóbbi bejegyzése

Kóstoló a múltból a Lipóciában (folytatás): Máktorta
dátum: 2012.01.10 09:27:00

Köerner András: Emlékek a múltból

 

Három és féléves koromig a Palatinus házak egyikében, a Sziget utca és Pozsonyi út sarkán álló gyönyörű szecessziós stílusú épületben laktunk. V. emeleti lakásunk a Pozsonyi útra nézett, amit már akkor is terebélyes fák és elegáns, apró boltok övezetek. Házunkban minden emeleten a lakások bejárata egy belső udvarra néző körfolyosós gangról nyíltak, mely nagyon jellemző az 1930-as évek előtt épült budapesti házakra. A konyhánk ablaka is erre az udvarra nézett, így jó idő esetén anyu megengedte, hogy a folyosón játszhassak, míg főzés közben fél szemmel figyelt. A folyosót övező napraforgó virágokkal díszített szecessziós kovácsoltvas korlát volt a mi városi virágágyásunk, olyan, mint amilyenek a külvárosokban a házak virágzó előkertjei. Az ötödik emeletről minden jövés-menést láttam az alsóbb szinteken, olyan volt, mint egy színházi előadás, vagy egy valóság show. Figyeltem az asszonyokat ki lakásuk előtt beszélgettek a szomszédasszonnyal. Reggelente láttam, ahogy a háziasszonyok levitték az udvarra a szőnyegeiket, ahol egy erre kialakított fa állványra terítették és szőnyegporolóval addig ütötték, míg a por kiszállt a szőnyegekből. Az állványt minden lakó használhatta, de minden háziasszonynak megvolt a saját lapát formájú, hajlított nádból készült prakkere. Az ütések hangjai csak úgy visszhangoztak a belső udvarban, miközben a szőnyegből gomolygó porfelhők távoztak. Időnként hajóval a szemközti Margit szigetre mentünk az édesanyámmal vagy anyai nagymamámmal. Ez a hajójárat tavasztól szeptemberig közlekedett a lakásunkhoz nagyon közeli hajókikötőtől a szigeten lévő megállóig. Imádtam nézni, amikor a hajó kikötésekor a matróz sokéves tapasztalattal a háta mögött tökéletes ügyességgel hurkolta a kötelet az öntöttvas kikötőbakra, és kötötte ki a hajót. Ahogy keltünk át a folyón, a hajó oldalán végighúzódó fapadon térdelve hajoltam ki, és szippantottam be a folyó kellemes illatát, ami ma már nem annyira csábító, mint fiatalkoromban, amikor a Dunában még úsztak az emberek, és az illata is inkább a természetet árasztotta, mintsem a szennyezettséget. Amikor anyu vagy nagymama nem vittek a szigetre, a Szent István Parkba mentünk, ahol szemmel tartották futkározásaimat a kavicsos sétányon, miközben ők a közeli padon barátaikkal beszélgethettek. A játszóteret is nagyon szerettem a hintával, a csúszdával, és leginkább a homokozójával. Jól emlékszem, hogy két- három éves lehettem, amikor hosszú nyaggatás után nagymamám beadta a derekát, és kaptam tőle egy kislapátot és hozzá gereblyét.

Máktorta

Ez a torta nem tartalmaz semmi lisztet, a darált mák helyettesíti itt ezt az alapanyagot. Az elkészítése nem túlságosan nehéz, és nem is különösen időigényes.

Elkészítési idő: kb. 1 óra 10 perc

 

Hozzávalók 12 magasabb vagy 16 szelet alacsonyabb tortához

 

1 kávéskanál vaj vagy margarin (a forma kikenéséhez)

14 dkg vaj vagy margarin, szobahőmérsékletű

½  csésze cukor

6 nagy tojás sárga

3 kávéskanál reszelt citromhéj

1 evőkanál citromlé

2 púpozott csésze darált mák

7 nagy tojásfehérje

3/4 kávéskanál tisztított borkő (nélkülözhető)

2 evőkanál cukor

 

1. A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A kb. 23-26 cm átmérőjű tortaformát kibéleljük sütőpapírral, és vastagon kikenjük a zsiradékkal.

2. A puha vajat, illetve margarint és a cukrot egy tálban habosra keverjük. Beletesszük a tojás sárgákat, a citromhéjat és -lét, és addig keverjük, ameddig habos és egészen világos színű lesz. Ekkor elkeverjük benne a mákot.

3. A tojásfehérjéket először félkeményre verjük, megszórjuk a 2 evőkanál cukorral, majd fényes, kemény habbá verjük. A hab 1/4-ét belekeverjük a mákos masszába, majd 2-3 adagban óvatosan beleforgatjuk a megmaradt részét. A laza keveréket az előkészített formába töltjük.

4. A tortát az előmelegített sütőben kb. 50 percig sütjük (tűpróba: a beleszúrt tű, tiszta marad), majd a formában hagyjuk kihűlni. Ekkor szorosan a forma peremén belül végigvezetünk egy hámozó kést, és ezután távolítjuk el a tortaforma peremét. A szobahőmérsékletűre hűlt tortát porcukorral meghintve kínáljuk.

Málna vagy ribizli lekvárral töltve, csokoládémázba burkolva enyhén édesített tejszínhabbal kínálva az torta íz világa tovább fokozható.

A cikk teljes terjedelmében olvasható a Lipócia magazin 3. számában.

www.gastronomica.hu

 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

HÍREK

2012.01.11.
A New York kávéház a legszebb a világon

Hírlevél Hírek Aktális szám 2011 november-decemeberi szám Archívum Pályatárs Étterem bemutató Új termékek Apróhirdetések hirdetés Főoldal Rólunk Médiaajánlat Rendezvények Előfizetés Elérhetőség Shop Fotótár Videók 2012 Januá
>>

2012.01.10.
A húsok és húskészítmények árnövekedése várható,

annak ellenére, hogy az élő sertés árának emelkedése hamarosan megállhat, mert a húskészítmények átadási árába még nem épült be az élősertésárak elmúlt időszaki drágulása - tartalmazza az Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) e
>>

2012.01.09.
2012-ben is Starbucks!

Az új év beköszöntével ismét visszatér a Starbucks kínálatába a népszerű Guatemala Casi Cielo szemes kávé.
>>

2012.01.06.
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest a világ 500 legjobb szállodája között

A Kempinski Hotel Corvinus Budapest újra a világ 500 legjobb szállodája között - a Travel Leisure magazin olvasói szavazatai alapján.
>>

2011.12.09.
Fiatal tervezőket támogat a Coninvest az I. Restaurant design pályázatán

Álmodj egy éttermet címmel hirdette meg I. Restaurant design pályázatát a Coninvest, melynek díjátadójára november 30-án került sor a nemrégiben megnyílt Vinopolisban.
>>

2011.12.08.
Az Év Bortermelője díj nyertese 2011-ben

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható.
>>

2011.12.07.
Hatodik kávézójának megnyitásával ünnepli a karácsonyt a Starbucks

Meghitt, ünnepi hangulatban nyitotta meg kapuit hazánk hatodik Starbucks kávézója hazánk legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Plazában.
>>

2011.12.06.
Mesék a konyhából

Rendhagyó kötete jelentet meg a Boook Kiadó: a Mesék a konyhából
>>

2011.11.14.
Európa díj a Bock Pincészetnek és a Bock Bisztrónak

Az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) Algarveban (Portugália) megrendezett IX. kongresszusán
>>

2011.11.11.
Új Vapiano étterem nyílt a MOM Parkban

Tovább terjeszkedik Budapesten a fresh casual dining egyedülálló magyarországi képviselője, a Vapiano
>>

2011.11.08.
A legjobb prémium pálinkák limitált számban

Gurulós málna, magyar kajszibarack, cserszegi fűszeres szőlő, sárgamuskotály törköly – négy íz Márton János legjobb pálinkáiból
>>

2011.11.07.
Bor és bonbon kooperáció

Közös termékeket dobott piacra a bonbonjairól és csokoládéiról híres Szamos Marcipán Kft., valamint a tokaji borvidék legnagyobb borászata, a Tokaj Kereskedőház Zrt. – jelentették be a cégek.
>>

2011.11.04.
Ötezernél is több ízt kóstolhatunk a novemberi Kézműves Magyar Ízek Vásárán

A februári nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel november 18-20. között ismét megrendezik a Kézműves Magyar Ízek Vásárát a budapesti Millenárison
>>

2011.11.03.
Új magyar sültkrumpli hálózat

A közelmúltban újtára indult, magyar tulajdonú hálózat burgonya szirom sütő rendszert hozott létre.
>>

2011.11.02.
Hazai design díjat kapott a badacsonyi borászat

Hírlevél Hírek Aktális szám 2011 szeptember szám Archívum Pályatárs Étterem bemutató Új termékek Apróhirdetések hirdetés Főoldal Rólunk Médiaajánlat Rendezvények Előfizetés Elérhetőség Shop Fotótár Videók 2011 Október 27. D
>>